Magyar Marketing Fesztivál első élmény
Nem tudom megmondani, mert lusta vagyok kiszámolni, nem is lényeges, mivel évről-évre ugyanolyan gondossággal van megszervezve.
A minap felhívott Mercédesz, korábban is voltam a rendezvényen… Épp nem volt jó, szenvedtem egy erős agyrázkódástól. Miért lényeges? Azért, mert nem is erőltette a beszélgetést, egy hét múlva visszahív. Piszok jól csinálja a dolgát. Nem a kedvessége bűvölt el, hanem, hogy szakmailag mennyire jól csinálja. Közel 5 évig dolgoztam, telemarketing, ügyfélszolgálat, ügyfélmenedzsment területen. Többek között csoportvezetőként és oktattam, betanítottam a diákokat hideghívásra. Nem olyan egyszerű, mint aminek látszik ez a terület, nem tudja mindenki jól csinálni.
A hívás juttatta eszembe, ezt a cikket már egy éve meg akartam írni!
Végre találkozni kellene!
Gábor (Dajka, sokszor fogom emlegetni…) rábeszélt, hogy találkozzunk a Magyar Marketing Fesztiválon. Nagyon régóta ismerjük egymást. Online, több közös projekten is túl voltunk, de egészen addig nem tudtunk személyesen találkozni. Ha ott futunk össze, akkor Kinyó Krisztiánnal (ő webshop fejlesztésekkel foglalkozik, Unas a specialitása) is tudok találkozni és sok mindenki mással.
Személy szerint a kedvencem a relax szoba volt.
Az MMF számomra túl nagy rendezvény, töménytelen mennyiségű ingerrel. Az egész nap rá szokott menni, életmentő volt az a szoba. Főképp azért, mert én korán odaértem Gábor meg csak ebédidőre. Igaz, nélküle se volt időm unatkozni, de azért próbáltam a relax szobában.
Az elsőre, emlékszem, VIP jeggyel érkeztem, mindenre kíváncsi voltam. Éppen úgy értem oda, hogy még volt hely a ruhatárban. Bucsányi Krisztiának és húgának, továbbá kedves barátjának Katának már nem jutott hely. Így került mindenki cucca hozzám és váltam kulcs emberré. (Következő években nem volt ilyen malőr.)
Krisztiánnal meg volt beszélve, összecsörgünk, ha megérkeztünk. Őt is, csak online ismertem egészen addig. Egyszer Gáborral közösen szívták a vérem, egy szakmai csoportban, egy nem szakmai beszélgetés során.
Végre összeálltak a nevek, a sztorihoz.
Ahányan voltunk kb. annyi felé mentünk. Esélytelen volt mindig egy helyen lennünk, nem is volt célunk. Ilyen helyre a szakmabeliek főként kapcsolatépítési céllal érkeznek, a többi csak hab a tortán. Pörgött a nap, gyorsan eltelt délután 3-4 óra van, mind elfáradtunk. Indulni kellene! Jó de még igyunk egy kávét, együnk csokit. A csoki lényeges, fontos. Számos kiállítónál van csoki, toll, stb. promós termék.
A csokinak csomagolása is van, mint a többi élelmiszernek is, kv-s pohár stb. Kell egy kuka, ott van. Pár perc múlva megint, hol a kuka? Bakker egyszerűbb, ha oda állunk. Szóval az ördög a részletekben rejlik. Az MMF szervezői pedig erre is figyelnek.
A nagybetűs Kuka, ami elegáns, praktikus dizájnjával inkább szekrénynek nézett ki. Közelebb mentünk, majd még közelebb és ott ragadtunk. A kávés poharakat, üdítős poharakat letudtuk tenni és még könyöklőnek is jó volt. Nem terveztük, hogy órákat fogunk dumálni a kuka mellett, pedig de.
Mi az a tárgy, amit megkeres minden ember egy ilyen rendezvényen legalább egyszer? Igen, a kuka. (Remélem hallod mennyire nevetek.)
Ahogy ott álltunk és beszélgettünk, bárki jött a kukához mindig ott ragadt velünk egy kicsit. Gábor szavaival élve végül, órákig kempeltünk a rendezvény közepén.
Ami egy idő után magassarkúban, elég fájdalmassá tud válni. Pedig hihetetlen kényelmes darabban mentem. Folyamatos mozgásban nem is volt gond. Viszont egy helyben állni magassarkúban hosszú távon gyilkos. Marcsi (Bucsányi húga) is többször megjegyezte, leülhetnénk inkább valahova. Természetesen nem jött össze, mivel valaki mindig jött a kukához, így hozzánk beszélgetni. Rólam egy idő után lekerült a cipő. Van az a pont, na… A fiúk imádták, innentől lettem “menő csaj”, Bucsányi Krisztián egy óra múlva meg úriember.
Mintha mi sem lenne természetesebb, felültünk a vonatra és adtuk a lovat mindenki hülyesége alá. Hulla fáradtan, csokival, kávéval túl töltve egyikünknek se okozott gondot. Kegyetlen jól szórakoztunk és üde színfolt voltunk a kukához érkezőknek. A nevetés garantált volt. Volt, aki hozott még nekünk csokit, csak el ne menjük.
Késő délután van, tényleg ideje lenne menni vagy legalább leülni. Menjünk ki az éttermekhez. Aha én cipő nélkül, mindenki elindult. Krisztián és Gábor mindenkit megállított, hagy vegyem fel a cipőt. De nekem addigra a cipő, táska, promós táska, szóróanyag, minden is a kezemben volt. Áhh hagyjuk, majd kint az asztaloknál felveszem.
Bucsányi Krisztián ekkor átlépett az udvarias határokon és már már lovagiasan közölte, hogy nem vonulhatok végig egyedül mezítláb a kiállító soron bármilyen menő csaj vagyok. Ezt egy férfi nem hagyhatja. Levette gyorsan a cipőt, ami tudjátok az a szép fűzős, elegáns fazon, amit a legtöbb pasi utál. Szenzációs volt, imádtam, neon zöldes-sárga rikítóan világító zokni volt rajta, amit rózsaszín fagyi díszített. A kislánya választotta, a kislányok gondoskodnak apáról is. Apa pedig büszkén hordja, ha kell az egész MMF -et látogató közönségnek megmutatja. Még a nadrág szárat is fentebb húzta. Sokszor elfelejtjük, nem hangoztatjuk a férfiaknál, sokan apák is nem csak vállalkozók. Visszakanyarodva: Nem volt olyan a kiállító soron, aki nem velünk foglalkozott. Színfolt voltunk egy késő délutáni pillanatban.
Kint az étteremben estig folytatta maréknyi társaságunk; zengett a nevetéstől a Lurdy éttermi szintje.
Az élmény nem jöhetett volna létre a Magyar Marketing Fesztivál csapata nélkül, akik engem elvarázsoltak a szervezés minőségével. Az egyetlen rendezvény, amelyen azóta is minden évben ott voltam.
A cikk Bucsányi Krisztián (1974-2025) emlékére szerkesztői változatban, javítások nélkül került megjelenítésre, ahogyan ő is olvasta mikor megírtam. Ennek oka, hogy szívből sikerült megnevettetni vele és az volt a kérése változtatások nélkül tegyem közzé mikor szeretném, mert imádja ahogy van!
Blog